A rovásírás

 

 

A magyar rovásírás egy, a magyarok által elsősorban 1000 előtt használt írásrendszer. Az elnevezés a ró igéből származik.

A rovásírás korai történetét röviden úgy foglalhatjuk össze, hogy az írás sémi gyökerekkel rendelkezik, majd a szogdok és a türkök közvetítésével került a magyarokhoz. Az államalapítás után, Magyarország első keresztény királya, Szent István elrendelte a latin ábécé örökbefogadását. Akárhogy is, a rovásírás az ország, távoli, erdélyi részeiben használatban maradt a székelyek által a késő 1850-es évekig. Bizonyos tekintetben alkalmasabb a magyar nyelv fonémáinak lejegyzésére: a latinra épülő magyar írás kétjegyű és segédjeles betűi (például cs, gy, ly, sz, é, ő stb.) a rovásírásban egyetlen, önálló jegyként jelennek meg. Meg kell jegyezni, hogy nem tartalmaz jeleket a többségében idegen szavakban előforduló dz, dzs, q, w és x hangokra, míg az y-ra nincs szüksége (az utóbbi lágyítójelként működik a latin-alapú magyar ábécében).

A rovásírást nem csak fába rótták - vésték -, hanem később e mellett papírra, kódexbe, templomi freskóra és kazettás mennyezetre festették, továbbá ötvösmunkákra is írtak velük. Tehát a rovás, mint az írás létrehozásának módja nem kizárólagos. A „rovásírás” elnevezés újkeletű. A középkorban szittya vagy hun írásként emlegették. A névadáskor a székelyek kapuin ma is látható fába rótt írás volt mindössze ismeretes. Ezért lett rovásírás. Azóta a kutatások föltárták az egyéb leleteket is. A mai kor magyarjainak megszokott írásától (értsd a latinbetűs írást) megkülönböztetőleg kellett a magyar szerzeményű írást a „rovás” jelzővel ellátni.

A rovásírás ábécéje 42 betűt tartalmaz, amelyeknek nem csak az itt ismertetett változatai léteznek.

 

 

Forrás: Wikipédia, a szabad lexikon

 

Köszöntsük ma Friderika nevű ismerőseinket!
f2011-04-5918.jpg

Látogatóink száma:

mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter